Az arany ötvözetek

Ötvözetlen állapotban csak ritkán használják. Öntés után erősen zsugorodik, ezért a színarany öntésre nem alkalmas.

Az arany levegőn nem változik, magas hőmérsékleten sem oxidálódik. Még a tömény oxidálósavak (salétromsav, sósav, kénsav) sem oldják. Csak a királyvíz, a forró klórgáz, valamint a levegő jelenlétében a kálium-cianid oldja...

...Aranyból a legrégibb időktől kezdve pénzt, ékszereket, dísztárgyakat készítenek....

...Az arany használatban gyorsan kopik, és lágysága miatt nem munkálható meg. Ezért az aranyat más fémekkel ötvözik, hogy
a, tulajdonságait (keménység, szín, olvadáspont) megváltoztassák és
b, ötvözőanyagok hozzáadásával a tárgyakat olcsóbbá tegyék.

Az aranyat leginkább rézzel, ezüsttel vagy mindkettővel együtt ötvözik. Az arany ezzel a két fémmel minden arányban ötvöződik és szilárd állapotban egynemű (homogén) kristályokat alkot....

Az arany-réz-ötvözetek minden összetételben kiváló tulajdonságúak. Az aranypénzeket is arany-réz-ötvözetből verik....

...Az aranyötvözet fizikai tulajdonságai, tehát az ötvözet színe, fajsúlya stb. az ötvözőanyagoktól függnek....

...Az aranyötvözet vörös színű akkor, ha az ötvözőanyag teljes egészében vagy túlnyomó mennyiségben réz. Ha a rézen kívül még közel egyforma mennyiségű ezüst is van az ötvözetben: akkor sárga, ha túlnyomórészt ezüstöt tartalmaz, akkor az ötvözet zöldes színű. A jelenleg fennálló (1972) fémjelzési törvény szerint aranyat csak rézzel, ezüsttel vagy mindkettővel szabad ötvözni. Kivétel ez alól a fehérarany, amelyet nikkellel vagy palládiummal lehet előállítani.

A fehéraranyat leginkább a briliáns ékszerek készítéséhez használják. Ez a fém helyettesíti a drágább platinafémeket. Ötvözőanyaga más fémekkel együtt a nikkel, amely az ötvözetet fehér színűvé változtatja. Nemesebb fehérarany az aranynak palládiummal való ötvözete. Ez ugyan nem olyan kemény, mint a nikkelötvözet, ezért megmunkálása könnyebb. Ebből az ötvözetből nagyobb értékű briliáns ékszereket készítenek.

/Pallai Sándor: Ötvösművészet; Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1972, 13-16. p./